Teljesen megújul a Cserszegtomaj és Rezi közötti útszakasz
Folytatódnak a munkálatok a Rezi bekötőúton – számolt be közösségi oldalán Nagy Bálint országgyűlési képviselő. A képviselő tájékoztatása szerint a tavaly megkezdett útfejlesztés újabb szakaszához érkezett. A kivitelezés során két réteg aszfaltburkolat kerül az érintett útszakaszra, ezt követően padkarendezés és az útburkolati jelek felfestése zárja a beruházást.
A fejlesztés eredményeként immár a teljes, Cserszegtomaj és Rezi közötti, korábban rossz állapotú útszakasz megújul. Az elmúlt időszakban több ütemben zajlottak a felújítási munkák, amelyeknek köszönhetően a térség egyik fontos közlekedési útvonala korszerűbbé és biztonságosabbá válik. Nagy Bálint bejegyzésében hangsúlyozta, hogy a beruházás célja hosszú távon a közlekedésbiztonság javítása és az utazási komfort növelése.
A Rezi felé vezető út nemcsak a helyiek mindennapi közlekedését szolgálja, hanem jelentős szerepet tölt be a térség turizmusában is, hiszen a település népszerű kirándulóhely, a Rezi vár pedig évente sok látogatót vonz. A most zajló munkálatok befejezésével a Cserszegtomaj és Rezi közötti teljes útszakasz egységesen megújult burkolattal várja majd a közlekedőket.
Fotó: Nagy Bálint Facebook-oldala