Túl korán szakították el anyuktól a kölyköket - segítséget kér az Elizabeth Menedék
Újabb nehéz helyzettel szembesült az Elizabeth Állatvédő Egyesület. A karmacsi menhely eredetileg hét, állítólag hét-, majd később már kilenchetesnek mondott kiskutya befogadására készült, a valóság azonban egészen mást mutatott.
A kölykök végül egy apró, szinte macskaméretű szállítóboxban érkeztek meg. A menhely munkatársai már az első pillanatban látták, hogy valami nincs rendben. Tapasztalataik alapján a kutyák valójában mindössze 4–5 hetesek lehetnek, vagyis még bőven az anyjuk mellett lenne a helyük.
Az alapítvány közleményében azt írta: évente csupán két-három almot nevelnek fel, így pontosan ismerik a kölykök fejlődésének szakaszait – tudják, mikor nyílik ki a szemük, mikor kezdik a szilárd táplálékot, hogyan fejlődik a mozgásuk és a fogazatuk. Éppen ezért számukra egyértelmű volt, hogy a most érkezett kiskutyák életkora nem egyezik azzal, amit korábban közöltek velük. A túl korai elválasztás komoly kockázatot jelent a kölykök számára. Ebben a korban még különösen fontos az anyatej, valamint az anyakutya gondoskodása és a testvérekkel való együttlét, amely a megfelelő testi és viselkedésbeli fejlődés alapja. A váratlan mentés ráadásul jelentős pluszterhet is jelent a menhelynek. A kölykök felneveléséhez kölyöktápra, tápszerre, konzervekre, féreghajtókra, oltásokra, valamint bolha- és kullancs elleni készítményekre van szükség.
Az Elizabeth Menedék ezért a lakosság segítségét kéri. Mint írják, minden támogatás számít, akár néhány száz forint is hozzájárulhat ahhoz, hogy a kiskutyák biztonságban átvészeljék életük első, különösen érzékeny heteit. Emellett természetbeni adományokat – elsősorban kölyökkonzervet, kölyöktápot és féreghajtó készítményeket – is örömmel fogadnak.
A menhely munkatársai bíznak benne, hogy összefogással sikerül megadni a hat apróságnak azt a gondoskodást, amelyet túl korán veszítettek el.
Az Elizabeth Állatvédő Egyesület bankszámlaszáma: 11737083-24685546