Újra látogatható a Festetics-kilátó
Jó hír a természetjáróknak: ismét megnyílt a Gyenesdiás fölött magasodó Festetics-kilátó. A Bakonyerdő Zrt. tájékoztatása szerint a karbantartási és szerkezetmegerősítési munkák befejeződtek, így újra felkereshető a Keszthelyi-hegység egyik legnépszerűbb panorámapontja.
A felújítás során megerősítették a kilátó tartószerkezetét: a főtartókat acélköpenyezéssel látták el, emellett több helyen új fogópárokat építettek be. A beavatkozások célja az volt, hogy a faszerkezetű építmény a következő években is biztonságosan fogadhassa a látogatókat.
A Festetics-kilátó hosszú évek óta a Nyugat-Balaton térségének egyik legismertebb kirándulóhelye. A Varsás-hegyen álló toronyból páratlan panoráma nyílik Keszthelyre, a Balaton nyugati medencéjére, valamint a Keszthelyi-hegység erdős vonulataira. A jelenlegi faszerkezetű kilátó 2000-ben épült újjá, és azóta turisták ezrei keresik fel minden évben.
Nem ez az első jelentősebb beavatkozás az építmény életében. A kilátó 2020–2022 között egy nagyszabású, európai uniós támogatással megvalósult fejlesztés részeként már átesett statikai megerősítésen és felújításon. A Széchenyi 2020 program keretében, a Magyar Turisztikai Ügynökség vezette konzorcium támogatásával megerősítették a szerkezetet, biztonsági hálót szereltek fel, több elemet kicseréltek, majd 2022 tavaszán ünnepélyesen újra átadták a kilátót.
A mostani munkálatokra azért volt ismét szükség, mert a folyamatos időjárási terhelés miatt a faanyag természetes öregedése tovább folytatódott, ezért újabb szerkezeti megerősítést tartottak indokoltnak a szakemberek.
A Bakonyerdő Zrt. ugyanakkor már a jövőre is készül. Vizsgálják a Festetics-kilátó hosszú távú fenntartásának lehetőségeit, amelyek között egy teljes körű felújítás, de akár egy teljesen új kilátó megépítése is szerepelhet. A végleges döntés előkészítése jelenleg is folyamatban van, a részletekről később adnak tájékoztatást.
Fotó és információ: Bakonyerdő Zrt. Fb oldala