Ma kezdődik Keszthely első JazzFest-je
Ma délután kezdetét veszi Keszthelyen az első Jazz Fest, amely két napon át ingyenes koncertekkel várja a közönséget a Festetics-kastély parkjában. A Civil Pódium Egyesület új rendezvényével nem csupán egy hétvégi zenei programot szeretne kínálni, hanem egy olyan hagyomány alapjait is lerakni, amely hosszú távon a város kulturális életének meghatározó eseményévé válhat.
Az egyesület elnöke, Sziládi-Kovács Tibor a Főtér24-nek elmondta: a fesztivál ötlete abból a szándékból született, hogy Keszthely és a Balaton nyugati térsége egy új, különleges kulturális rendezvénnyel gazdagodjon.
Szeretnénk, ha a Jazz Fest évről évre visszatérne Keszthelyre. Olyan fesztivált álmodtunk meg, amelynek saját arculata van: egyetlen zenei műfajra épül, ugyanakkor annak rendkívül sokszínű világát mutatja be – fogalmazott.
A rendezvény másik különlegessége a helyszín. A koncertek a Festetics-kastély parkjában kapnak otthont, együttműködésben a kastéllyal. Sziládi-Kovács Tibor szerint ez tudatos választás volt, hiszen a Festetics család évszázadokon át a kultúra és a művészetek egyik legjelentősebb mecénása volt Magyarországon.
Büszkék vagyunk a Festeticsek örökségére. Szeretnénk ezt a szellemiséget továbbvinni, és olyan kulturális eseményeket szervezni, amelyek méltók ehhez a hagyományhoz – mondta.
A Civil Pódium Egyesület eddig elsősorban kisebb pódiumesteket, közösségi és állatvédelmi rendezvényeket szervezett, amelyek rendre nagy érdeklődés mellett zajlottak. A Jazz Fest azonban már egy jóval nagyobb vállalás. Az egyesület célja, hogy a fesztivál ne csak a jazzkedvelőket szólítsa meg, hanem hozzájáruljon a térség nyári programkínálatához is. A szervezők szerint a koncertek mellett a balatoni életérzés, a kulturális környezet és a helyi borok együtt kínálnak különleges élményt az itt élőknek és az ide látogatóknak.
A fesztivál ma 16.30 órakor a Vohner Dóra Quintett koncertjével indul. Az est folyamán színpadra lép Myrtill és a Swinguistique, a Yambalaya, valamint a Kéknyúl is. Vasárnap ugyancsak 16.30-kor kezdődnek a programok: fellép a Sitmob, a Loop Doctors, majd este a Nagy Emma Quintett, végül Szőke Nikoletta idézi meg Ella Fitzgerald legismertebb dalait.
A szervezők arra törekedtek, hogy minden korosztály találjon kedvére való koncertet: a klasszikus jazz mellett swing, blues és lendületesebb, bulizós produkciók is helyet kaptak a programban.
A Jazz Fest valamennyi koncertje ingyenesen látogatható. A részletes programról pedig a fesztivál honlapján tudnak tájékozódni: jazzfest.hu