Együttérzőbb jövő az állatokért
A felelős állattartásról, az állatkínzás elleni fellépés fontosságáról és az állatvédelem aktuális kérdéseiről szólt a Civil Pódium Egyesület pénteki rendezvénye, amelyet a keszthelyi Hotel Helikonban tartottak meg.
A Nyitott Pódium rendezvénysorozat újabb állomásán számos érdeklődő vett részt a kerekasztal-beszélgetésen. A rendezvényen Dr. Vetter Szilvia, az Állatvédelmi Központ vezetője, Sziládi-Kovács Tibor, a Kutyabarát.hu alapítója, valamint Léczfalvi Kinga, akik a hazai állatvédelem legfontosabb kihívásairól osztották meg tapasztalataikat.
A beszélgetés egyik legmeghatóbb pillanata Rozi, a mentett kutya története volt. A kutyát tavaly korábbi gazdája autója vonóhorgához kötötte, majd nagy sebességgel végighúzta az aszfalton. A súlyosan sérült állat hetekig küzdött az életéért, mígnem szerető gazdára talált Léczfalvi Kingánál. Rozi maga is jelen volt a rendezvényen, így a résztvevők személyesen is találkozhattak vele, megsimogathatták, és megtapasztalhatták, milyen hosszú utat tett meg a tragikus események óta. Gazdája elmondta: a félénk kutyának kifejezetten jót tesz, ha újra és újra azt tapasztalja meg, hogy az emberek szeretettel és odafigyeléssel fordulnak felé.
A szakemberek egyetértettek abban, hogy az állatvédelem legtöbbször csak akkor kerül a nyilvánosság figyelmének középpontjába, amikor már megtörtént a baj. Pedig a megelőzés és az edukáció legalább ilyen fontos terület. Erről beszélt Dr. Vetter Szilvia is, aki kiemelte: az Állatvédelmi Központ oktatási programjai révén már több mint 30 ezer gyermekhez jutottak el országszerte. Céljuk, hogy a fiatalok már korán megtanulják az állatokkal szembeni felelős és együttérző magatartás alapjait.
Az állatvédelmi szakember egy másik különleges programról is beszámolt, amelynek keretében menhelyi kutyák kerülnek büntetés-végrehajtási intézetekbe. A fogvatartottak gondozzák az állatokat, ami mind a kutyák, mind az emberek számára pozitív változásokat hozhat. Több esetben előfordult már, hogy a szabaduló elítélt később örökbe fogadta a kutyát, akiről a büntetése ideje alatt gondoskodott.
A Civil Pódium Egyesület rendezvénye arra hívta fel a figyelmet, hogy az állatvédelem nem csupán a bántalmazott állatok megmentéséről szól, hanem egy olyan társadalom építéséről is, amelyben az empátia, a felelősségvállalás és az együttérzés természetes érték. A résztvevők szerint csak így formálható egy valóban együttérzőbb jövő – nemcsak az állatok, hanem az emberek számára is.