Fő tartalom átugrása
2026. július 4. Szombat
Ulrik, Babett

Nagy Bálint: Keszthelynek összefogásra és együttműködésre van szüksége

Keszthely Város Napja alkalmából közösségi oldalán köszöntötte a város polgárait Nagy Bálint országgyűlési képviselő. Bejegyzésében Keszthely történelmi gyökereit, keresztény hagyományait és a közösség erejét hangsúlyozta, ugyanakkor a város előtt álló lehetőségekről és feladatokról is szólt.

A képviselő felidézte, hogy a városnap hagyománya 1943-ra nyúlik vissza. Keszthely akkori plébánosa ünnepélyesen Jézus Szentséges Szívének oltalmába ajánlotta a várost, kérve Isten védelmét a második világháború nehéz éveiben.

„Keszthely története, identitása és közössége elválaszthatatlan attól a hitből, összetartozásból és lokálpatriotizmusból fakadó erőtől, amely évszázadokon át megtartotta városunkat” – fogalmazott bejegyzésében Nagy Bálint. A képviselő emlékeztetett arra is, hogy a fennmaradt írásos emlékek szerint Keszthely neve először 1247-ben szerepelt a veszprémi káptalan egyik oklevelében. A város így idén az első írásos említésének 779. évfordulóját ünnepli.

Nagy Bálint szerint Keszthely legnagyobb értéke ma is az itt élő emberek közössége. Azok a polgárok, akik munkájukkal, kitartásukkal és eredményeikkel nap mint nap hozzájárulnak a város fejlődéséhez és gyarapodásához. A képviselő kiemelte, hogy az elmúlt években számos jelentős fejlesztés valósult meg Keszthelyen, ugyanakkor a következő időszak is komoly lehetőségeket tartogat. Utalt arra, hogy a TOP Plusz program keretében közel 9 milliárd forintnyi fejlesztési forrás áll rendelkezésre, amelyek előkészítésén korábban hosszú éveken át dolgoztak. Mint írta, bízik abban, hogy ezek a beruházások felelősséggel, eredményesen és a keszthelyiek javát szolgálva valósulnak meg, és a városvezetés mielőbb hozzákezd azoknak a feladatoknak az elvégzéséhez, amelyeket a helyiek joggal várnak el.

A képviselő szerint a város fejlődéséhez nyugodtabb közéleti légkörre, több együttműködésre és közös gondolkodásra van szükség. „Keszthelynek nem újabb árkokra és további megosztottságra van szüksége, hanem összefogásra, együttműködésre és közös gondolkodásra” – írta közösségi oldalán.

Nagy Bálint bejegyzését azzal zárta, hogy Keszthely Város Napja alkalmából szeretettel és tisztelettel köszöntötte a város minden polgárát, és azt kívánta, hogy a város továbbra is megőrizze értékeit, miközben sikeresen él a jövő lehetőségeivel.