Látványos show-műsorral megnyitották a téli olimpiát
Péntek este 20 órakor a milánói San Siro Stadionban hivatalosan is kezdetét vette a 2026-os téli olimpia megnyitó ünnepsége. Az olasz szervezők a hagyományokhoz hűen grandiózus, látványos showműsorral készültek, amelyben az olasz zene, művészet és kultúra meghatározó alakjai előtt tisztelegtek. A stadiont megtöltő közönséget már a műsor elején lenyűgözték a látványos betétek, majd Mariah Carey lépett színpadra, aki a Volaré (Nel Blu, dipinto di Blu) című ikonikus dalt adta elő, hatalmas ováció közepette.
Az est folyamán bemutatták a díszpáholyban helyet foglaló hírességeket is, ezt követően pedig az olasz zászló bevonulásával és az olasz himnusz felcsendülésével folytatódott az ünnepség. Mintegy negyven perccel a kezdés után indult el a sportolók bevonulása, hagyományosan a görög csapattal az élen. Összesen 92 ország képviselői vonultak fel, nemcsak Milánóban, hanem az olimpia további helyszínein, Cortinában, Predazzóban és Livignóban is, így a megnyitó egyszerre több városban teremtett közösségi élményt.
A felvonulás a tervezettnél jóval hosszabbra nyúlt, közel egy órán át tartott. A kínai csapat 125 sportolóval érkezett, soraikban ott volt Liu Shaoang is, aki 2022-ben még magyar színekben szerzett olimpiai bajnoki címet. Testvére, Liu Shaolin Sándor ezúttal nem került be a kínai keretbe. Az izraeli csapatban két magyar kötődésű versenyző, Szőllős Noa és Szőllős Barnabás is feltűnt, akik alpesi síben indulnak majd.
A magyar csapat végül 22 óra után nem sokkal, a 86. nemzetként vonult be a stadionba. A zászlót Somodi Maja és Nógrádi Bence rövid pályás gyorskorcsolyázók vitték, miközben a lelátókról hangos taps fogadta a küldöttséget. Utolsóként a házigazda olasz sportolók érkeztek meg, ekkorra azonban már jelentős csúszás alakult ki a programban.
A látványos műsorelemeket követően a hivatalos protokollrész vette kezdetét. Giovanni Malago, a szervezőbizottság elnöke beszédében hangsúlyozta, hogy Olaszország kitárja karjait a világ előtt, és büszke arra, hogy továbbviheti az olimpiai örökséget. Kiemelte, hogy ez a téli olimpia újfajta lesz, hiszen hatalmas területen, elsősorban meglévő infrastruktúrára támaszkodva zajlanak majd a versenyek, és történelmi újdonságként két helyszínen is égni fog az olimpiai láng.
Ezt követően a Nemzetközi Olimpiai Bizottság elnöke, Kirsty Coventry szólt a résztvevőkhöz. Beszédében a sportolók áldozatvállalását méltatta, és arra biztatta őket, hogy legyenek büszkék teljesítményükre, élvezzék az olimpia minden pillanatát, és mutassák meg, hogy az erő nemcsak bátorságot, hanem empátiát és szívet is jelent. Hangsúlyozta, hogy az olimpiai eszme jóval túlmutat a sporton, és képes összekötni az embereket.
Sergio Mattarella olasz köztársasági elnök hivatalosan is megnyitotta a játékokat, majd Andrea Bocelli lépett színpadra, aki a Turandot című opera Nessun Dorma áriáját adta elő. Az est során Charlize Theron, az ENSZ békenagykövete is felszólalt, a béke fontosságára hívva fel a figyelmet. Behozták az olimpiai lobogót, felcsendült az olimpiai himnusz, majd a sportolók és versenybírók eskütétele következett.
Az ünnepség csúcspontjaként meggyújtották az olimpiai lángot, ezúttal történelmi módon két helyszínen. Milánóban Alberto Tomba és Deborah Compagnoni, Cortinában pedig Sofia Goggia gyújtotta meg a lángot. Ezzel hivatalosan is kezdetét vette a 2026-os téli olimpia, amely a következő 16 napban a sport, az összetartozás és az olimpiai eszme jegyében zajlik majd Olaszország több városában.
Fotó: AFP/Wang Zhao