Fő tartalom átugrása
2026. július 4. Szombat
Ulrik, Babett

Korszakváltás a mentőszolgálatnál: távozik a szóvivői posztról Győrfi Pál

Jelentős változást jelentett be az Országos Mentőszolgálat: a szervezet új szóvivőt nevezett ki, a feladatot ezentúl Szűcs Brigitta mentőtiszt látja el. A döntés nyomán lezárul egy több évtizedes időszak, hiszen Győrfi Pál neve szinte összeforrt a magyar mentőszolgálattal.

 A bejelentés önmagában is figyelmet érdemelne, az ügy azonban politikai felhangot kapott, miután az egészségügyi miniszter közösségi oldalán hosszú bejegyzésben indokolta a váltást. A miniszter szerint Győrfi Pál szerepe nem pusztán szóvivői feladatokra korlátozódott, hiszen kommunikációs igazgatóként meghatározó befolyással bírt arra, miként kommunikált a mentőszolgálat a nyilvánosság felé. A tárcavezető úgy fogalmazott: a mentőszolgálatnak új kommunikációs kultúrára van szüksége, véleménye szerint a korábbi kommunikációs szemlélet elfáradt, és már nem képes hitelesen képviselni azt az egészségügyet, amelyet az új kormányzat építeni szeretne. Szerinte nagyobb hangsúlyt kell fektetni a hibák beismerésére, a szakmai őszinteségre és a lakosságot felnőttként kell kezelni.

A miniszter szavai ugyanakkor sokakban visszatetszést kelthetnek, hiszen Győrfi Pál az elmúlt évtizedekben a magyar közélet egyik legszélesebb körben ismert és leginkább elfogadott közszolgálati szereplőjévé vált. Neve nem politikai vitákhoz, hanem a mentők munkájához, balesetekhez, rendkívüli helyzetekhez és életmentéshez kapcsolódott. Különösen a koronavírus-járvány idején vált országosan ismertté és sokak számára megnyugtató szereplővé. Napi tájékoztatásai, felhívásai és szereplései révén emberek milliói találkoztak vele. Munkáját különböző politikai ciklusokon és kormányokon átívelően végezte, miközben az Országos Mentőszolgálat egyik legismertebb arcává vált.

A miniszter ugyan elismerte, hogy Győrfi Pál tizennyolc éves kora óta dolgozik a mentőszolgálatnál, és ezt  önmagában„példamutató, méltányolandó életútnak” nevezte, bejegyzésének összképe mégis azt sugallja, hogy a váltás mögött nem egyszerű személycsere, hanem a korábbi időszak kritikája áll.

Győrfi Pál egyelőre nem távozik az Országos Mentőszolgálattól, továbbra is a szervezet munkatársa marad. A szóvivői feladatokat azonban mostantól Szűcs Brigitta látja el. Hogy valóban új korszak kezdődik-e a mentőszolgálat kommunikációjában, azt a következő hónapok mutatják meg. Az azonban már most látható, hogy egy olyan közismert és sokak által megbecsült szereplő kerül háttérbe, akinek neve hosszú időn keresztül egyet jelentett a magyar mentőszolgálattal.

Fotó: Győrfi Pál FB oldala