Ki dönthet a Balatonról?
A BATÉK-vita tétje nagyobb, mint elsőre látszik A Balatonról könnyű egyszerű mondatokat mondani. Védeni kell. Meg kell őrizni. Meg kell akadályozni a túlzott beépítést. Ezekkel a célokkal aligha lehet vitatkozni.
A mostani, a BATÉK (Balaton vízparti területeinek területfelhasználási követelményeiről szóló 287/2025. (VIII. 27.) Korm. rendelet) vonatkozásában benyújtott alkotmánybírósági panasz azonban ennél többről szól: valójában arról is, hogy a Balaton-parti települések jövőjéről kik hozhatnak felelős döntéseket. A BATÉK a Balaton vízparti területeire ad új területhasználati és településrendezési keretet. A parti önkormányzatoknak a helyi építési szabályzataikat ehhez kell majd igazítaniuk.
A szabályozás hátterében éppen azok a korábbi rossz tapasztalatok állnak, amelyek az elmúlt években sok balatoni településen feszültséget okoztak: a túlzó léptékű, tájba nehezen illeszkedő beépítések, a vízparti közhasználat szűkülése, a településképi aránytalanságok, a parkolási és közlekedési terhelés növekedése, valamint az a visszatérő helyi érzés, hogy egyes fejlesztések nem a település egészének élhetőségét szolgálják. A kérdés tehát nem az, hogy szükség van-e erősebb balatoni szabályozási keretre. Szükség van. A valódi vita arról szól, hogy ez a keret mennyire hagy teret a helyi közösségek felelős döntéseinek. Az alkotmányjogi panaszt benyújtók szerint a BATÉK és a Vízparti Terv több ponton környezetvédelmi visszalépést eredményezhet. Érvelésük szerint a Balaton egységes ökológiai rendszer, ezért a védelemnek központi, normatív garanciákon kell alapulnia. E nézőpont alapján a helyi döntések összessége kockázatot jelenthet a tó ökológiai állapotára. Ez fontos szempont. A Balaton valóban különleges természeti érték.
Csakhogy a Balaton ennél több. Otthon. Munkahely. Strand. Kikötő. Út. Parkoló. Közmű. Helyi gazdaság. Közszolgáltatás. Egy teljes térség mindennapi működésének alapja. Éppen ezért nem mindegy, hogy a vita során az önkormányzati szempont milyen súlyt kap. A magyar jogban a településrendezés nem távoli, elvont állami technikai kérdés. A Magyarország helyi önkormányzatairól szóló törvény a településrendezést a helyi közügyek és a helyben biztosítható közfeladatok körébe sorolja. Ez azt jelenti, hogy a településeknek alkotmányos és törvényi értelemben is van saját döntési felelősségük abban, hogyan alakítják a helyi élet kereteit. A korábbi vízpart-rehabilitációs rendszer túlságosan mereven kötötte meg az önkormányzatokat, míg a BATÉK kerettervi jellege nagyobb mozgásteret adna a helyi sajátosságok figyelembevételére. Ez a logika abból indul ki, hogy Balatonfüred, Balatonboglár, Keszthely, Révfülöp, Badacsonytomaj, Siófok, Balatonkenese vagy éppen egy kisebb parti település helyzete eltérő. Más a part használata, más a közlekedési nyomás, más a turisztikai terhelés, más a közműhelyzet, más a strandok, kikötők, zöldfelületek és közterületek szerepe. A BATÉK egyik értelmezhető célja éppen az, hogy a korábbi, sokszor esetleges és helyben vitatott beépítési folyamatokat rendezettebb, átláthatóbb, közérdeket jobban érvényesítő keretbe terelje. Vagyis a rendelet nem egyszerűen engedni akar, hanem szabályozni: kijelölni, 2 hol van országos jelentőségű védendő elem, hol kell védeni a közhasználatot, és hol indokolt helyi szinten továbbgondolni a település jövőjét. A kérdés az, hogy ezt a továbbgondolást el lehet-e venni azoktól, akik a következményeket naponta viselik.
A helyi önkormányzatoknak ezekben a kérdésekben napi tapasztalatuk van. A polgármester és a képviselő-testület azzal a lakossal találkozik, aki nem tud parkolni. Azzal a vállalkozóval, aki működő turizmust szeretne. Azzal a családdal, amely élhető települést akar. Azzal az üdülőtulajdonossal, aki használható partot vár. Azzal a civil közösséggel, amely zöldfelületet védene. Azzal a szolgáltatóval, amely közműkapacitásról beszél. Ezek együtt adják a Balaton valóságát. A kérdés ezért nem úgy hangzik, hogy kell-e védeni a Balatont. Természetesen kell. A kérdés az, hogy lehet-e jól védeni a Balatont úgy, hogy közben a parti önkormányzatok döntési mozgástere szűkül. Azok, akik fenntartás nélkül az alkotmányjogi panasz érvelése mellé állnak, valójában egy szélesebb következménnyel is számolhatnak. A panasz sikere ugyanis nem pusztán néhány területfelhasználási szabály sorsáról szólhat. A következmény az lehet, hogy a Balaton-parti települések a jövőben szűkebb körben dönthetnek saját vízparti területeik helyi szabályozásáról. A korábbi rossz példákból nem az következik, hogy a helyi önkormányzatokat ki kell szorítani a döntésből. Inkább az, hogy világosabb garanciákra, erősebb nyilvánosságra, szakmai kontrollra és következetesebb helyi felelősségre van szükség. A rossz beépítési gyakorlatokat nem az önkormányzatiság felszámolásával kell kezelni, hanem olyan szabályozással, amely egyszerre védi a partot és képes figyelembe venni a települések valós működését. A Balaton védelme nem lehet ürügy arra, hogy a helyi önkormányzatokat bizalmatlansággal kezeljük.
A környezetvédelem és az önkormányzati autonómia egymást erősítő szempontok is lehetnek. A kérdés az, hogy a Balaton-parti települések saját jövőjükről mennyi felelősséggel és mennyi szabadsággal dönthetnek. A Balatont védeni kell. De a Balatont működtetni is kell. A kettő együtt csak akkor sikerülhet, ha a helyi önkormányzatokat nem végrehajtóként, hanem felelős döntéshozóként kezeljük.
Forrás: https://www.facebook.com/share/g/18rgSTc3DG/?mibextid=wwXIfr