Hétpontos javaslatcsomagot küldött a kormánynak a Balatoni Kör
A Balatoni Kör levélben fordult Kapitány István miniszterhez, amelyben összefoglalta azokat a legfontosabb intézkedéseket, amelyek szerintük egy új, hosszú távon fenntartható Balaton-stratégia alapjait jelenthetik.
A Balatoni Kör szerint a Balaton térsége olyan különleges természeti, gazdasági és turisztikai egységet alkot, amely önálló fejlesztési szemléletet és erősebb érdekérvényesítést igényel. A szervezet ezért hét konkrét javaslatot fogalmazott meg a kormány számára.
Elsőként egy önálló balatoni közigazgatási és fejlesztési rendszer kialakítását szorgalmazzák, amely saját költségvetéssel rendelkezne, és nagyobb beleszólást biztosítana a térség jövőjét érintő döntésekbe. A rendszer létrejöttéig balatoni kormánybiztos kinevezését javasolják, aki összehangolhatná a térség fejlesztéseit és képviselhetné a Balaton érdekeit a kormányzat felé.
A levél kiemelten foglalkozik a Balaton vízminőségének és vízszintjének kérdésével is. A Balatoni Kör szerint minden jelentős döntést tudományos kutatásokra és folyamatos szakmai monitoringra kell alapozni. A szervezet fontosnak tartja a helyi kis- és középvállalkozások erősebb támogatását, valamint olyan szabályozási környezet kialakítását, amely az egész évben működő, helyi kötődésű szolgáltatókat részesíti előnyben. A javaslatok között szerepel egy kiemelt közép-európai, ezen belül magyar–lengyel turisztikai stratégia kidolgozása is. A Balatoni Kör szerint a lengyel vendégforgalom jelentős növelése komoly lehetőséget jelenthet a Balaton számára.
A vendéglátást érintő jogszabályok egyszerűsítését szintén szükségesnek tartják. Véleményük szerint a jelenlegi szabályozás túlságosan bonyolult, ezért átláthatóbb és könnyebben alkalmazható rendszert kellene kialakítani. Végül egy külön program elindítását sürgetik a télen is nyitva tartó balatoni vendéglátóhelyek támogatására. A szervezet szerint ezek a vállalkozások nemcsak munkahelyeket teremtenek, hanem számos településen fontos közösségi szerepet is betöltenek. A Balatoni Kör álláspontja szerint a Balaton nem csupán Magyarország legnépszerűbb turisztikai célpontja, hanem olyan stratégiai jelentőségű térség, amely hosszú távon is kiemelt figyelmet és önálló fejlesztési koncepciót érdemel.
Forrás, fotó: Balatoni Kör FB oldala