Évadnyitó agárászat és vadászati konferencia Mihályfán
A Magyar Falu Program támogatásával március 28-án immár nyolcadik alkalommal rendezik meg Mihályfán az Évadnyitó agárászatot, a Hagyományőrző Vadászati Napot és a szakmai konferenciát.
A rendezvénynek a helyi kultúrház és a futballpálya ad otthont, ahol a vadászat, a természetvédelem és a hagyományőrzés iránt érdeklődők egész napos programon vehetnek részt. A rendezvényt 9:30-kor nyitja meg Sélley Géza, Mihályfa község polgármestere. Köszöntőt mond Nagy Bálint országgyűlési képviselő, valamint Keresztes János, az OAE elnöke. A konferencia moderátora Dr. Bende Attila, a Soproni Egyetem adjunktusa lesz.
A délelőtti programban a kultúrházban szakmai előadások hangzanak el. Prof. Dr. Faragó Sándor, a Soproni Egyetem rector emeritusa a mezőgazdasági apróvad- és élőhely-gazdálkodásról beszél, bemutatva a Lajta Project kutatási eredményeit és azok gyakorlati alkalmazását. Dr. Pongrácz László, az SZIE Albert Kázmér Mosonmagyaróvári Karának egyetemi docense a vadászlovakról és a hagyományos magyar lófajtákról tart előadást.
A programban szerepel Sánta Norbert, a Szlovák Vadászkamara komáromi körzetének referense is, aki a Komáromi járás vadgazdálkodási eredményeit ismerteti. A vadászati szaklapok világába Bódi Ábel, a Nimród Vadászújság olvasószerkesztője enged betekintést, aki a hazai vadászati sajtó múltjáról és jelenéről beszél.
A rendezvény részeként természetfotó-kiállítás is nyílik Baranyi Réka munkáiból a kultúrházban, amelyet Kóhalmy Tamás festőművész nyit meg. Az ebédszünetet követően 14 órától a futballpályán folytatódik a program: a látogatók megismerkedhetnek a hagyományos vadászati módok képviselőivel, majd látványos agárfuttatásra kerül sor.
A szervezők célja, hogy a szakmai tudás, a vadászati hagyományok és a természet iránti tisztelet egy közösségi rendezvény keretében találkozzon.
Az esemény a Magyar Falu Program támogatásával valósul meg, és várhatóan idén is számos érdeklődőt vonz a térségből és azon túlról is.