Alkotmányos vita a köztársasági elnök körül: nem mond le Sulyok Tamás, a Tisza alkotmánymódosítást helyezett kilátásba
Újabb fejezetéhez érkezett a köztársasági elnök körül kialakult politikai konfliktus. Magyar Péter korábban május 31-ig adott határidőt Sulyok Tamás számára, hogy mondjon le tisztségéről. Az államfő azonban vasárnap este videóüzenetben közölte: továbbra is ellátja köztársasági elnöki feladatait, és nem kíván távozni hivatalából.
A köztársasági elnök hangsúlyozta, hogy az Alaptörvényre tett esküje kötelezi, ezért továbbra is gyakorolni kívánja az államfői hatásköröket. Közlése szerint nincs olyan jogi vagy alkotmányos indok, amely a lemondását megalapozná.
A hétfői napon Magyar Péter az igazságügyi miniszterrel együtt a budai Sándor-palotába érkezett, hogy személyesen is tárgyaljon az államfővel. A megbeszélés azonban nem vezetett eredményre. A találkozót követő sajtótájékoztatón a miniszterelnök bejelentette: a Tisza parlamenti képviselői megkezdik a szükséges alkotmányos eljárások előkészítését, amelyek célja a köztársasági elnök hivatalából történő eltávolítása lehet. Magyar Péter szerint ehhez alkotmánymódosításra is szükség lehet.
A kialakult helyzetre hétfőn a Parlamentben reagált Gulyás Gergely is. A politikus úgy fogalmazott: „egy köztársasági elnököt hivatalából erőszakkal eltávolítani diktatúrában szokás”. Hozzátette, hogy egy európai alkotmányos demokráciában elfogadhatatlan lenne, ha egy közjogi méltóságot megbízatási idejének lejárta előtt, visszamenőleges hatályú szabályozással mozdítanának el tisztségéből.
A köztársasági elnök személye körüli vita az elmúlt hetekben fokozatosan éleződött. Magyar Péter többször is lemondásra szólította fel az államfőt, arra hivatkozva, hogy az elnöki intézménynek a teljes nemzet egységét kellene képviselnie.
A kormánypárti oldal ezzel szemben azt hangsúlyozza, hogy a köztársasági elnök mandátuma alkotmányosan védett, és annak politikai nyomásgyakorlással történő megszüntetése veszélyes precedenst teremtene a magyar közjogi rendszerben.
Fotó: Sulyok Tamás FB oldala