Fő tartalom átugrása
2026. július 4. Szombat
Ulrik, Babett

Végh Andor a Magyar Fürdőszövetség új elnöke

A hazai turizmus egyik meghatározó szakmai szervezete, a Magyar Fürdőszövetség tisztújító közgyűlést tartott május közepén, amelynek eredményeként a térségünkhöz kötődő szakember, Végh Andor került az elnöki székbe.

 A hírről a Turizmus.com számolt be. A közgyűlésnek a Park Inn by Radisson Sárvár Resort & Spa adott otthont, ahol kimagasló részvétel mellett, 246 regisztrált tag jelenlétében vitatták meg a fürdőágazat legfontosabb aktuális kérdéseit. A tanácskozás egyik központi eleme a teljes tisztújítás volt, amely új irányt jelölhet ki a szövetség jövőbeni működésében. A leköszönő elnök, Kántás Zoltán beszámolójában az elmúlt évek eredményeit összegezve kiemelte a nemzetközi szakmai kapcsolatok erősítését – különösen a szlovák és osztrák partnerségek terén –, valamint az energiaválság és a szabályozási környezet változásai által támasztott kihívásokat. Hangsúlyozta, hogy a fürdőszektor működését érintő jogszabályi környezet korszerűsítése továbbra is kiemelt feladat marad. A közgyűlésen szó esett az adatszolgáltatási rendszerek működéséről, a szakbizottságok átalakításáról, valamint az új védjegyrendszer bevezetéséről is, amely a jövőben három fő kategóriába sorolja a hazai fürdőket: gyógy-, wellness- és élményfürdők. A tisztújítás eredményeként a tagság Végh Andort, a Zalakarosi Fürdő vezérigazgatóját választotta meg elnöknek. Megválasztását követően úgy fogalmazott: a jelenlegi időszak komoly lehetőséget jelent arra, hogy a szövetség szakmai alapon kézzelfogható eredményeket érjen el, amelyek az egész fürdőágazat fejlődését szolgálják. A zalai kötődésű szakember kinevezése a térség számára is fontos visszaigazolás: a Nyugat-Dunántúl továbbra is meghatározó szereplője a magyar turizmusnak, különösen a gyógy- és wellness szolgáltatások területén. Végh Andor elnöksége várhatóan erősíti a vidéki fürdők érdekképviseletét, és új lendületet adhat a szakmai együttműködéseknek is.">Zalai szakember a hazai fürdőágazat élén – Végh Andor a Magyar Fürdőszövetség új elnöke A hazai turizmus egyik meghatározó szakmai szervezete, a Magyar Fürdőszövetség tisztújító közgyűlést tartott május közepén, amelynek eredményeként a térségünkhöz kötődő szakember, Végh Andor került az elnöki székbe. A hírről a Turizmus.com számolt be. A közgyűlésnek a Park Inn by Radisson Sárvár Resort & Spa adott otthont, ahol kimagasló részvétel mellett, 246 regisztrált tag jelenlétében vitatták meg a fürdőágazat legfontosabb aktuális kérdéseit. A tanácskozás egyik központi eleme a teljes tisztújítás volt, amely új irányt jelölhet ki a szövetség jövőbeni működésében. A leköszönő elnök, Kántás Zoltán beszámolójában az elmúlt évek eredményeit összegezve kiemelte a nemzetközi szakmai kapcsolatok erősítését – különösen a szlovák és osztrák partnerségek terén –, valamint az energiaválság és a szabályozási környezet változásai által támasztott kihívásokat. Hangsúlyozta, hogy a fürdőszektor működését érintő jogszabályi környezet korszerűsítése továbbra is kiemelt feladat marad. A tisztújítás eredményeként a tagság Végh Andort, a Zalakarosi Fürdő vezérigazgatóját választotta meg elnöknek. Megválasztását követően úgy fogalmazott: a jelenlegi időszak komoly lehetőséget jelent arra, hogy a szövetség szakmai alapon kézzelfogható eredményeket érjen el, amelyek az egész fürdőágazat fejlődését szolgálják. A zalai kötődésű szakember kinevezése a térség számára is fontos visszaigazolás: a Nyugat-Dunántúl továbbra is meghatározó szereplője a magyar turizmusnak, különösen a gyógy- és wellness szolgáltatások területén. Végh Andor elnöksége várhatóan erősíti a vidéki fürdők érdekképviseletét, és új lendületet adhat a szakmai együttműködéseknek is. Fotó: Zalakarosi Fürdő